Görögkatolikus Templom

Category: Advent

Szombaton adventi koszorú készítés

Szombaton ismét várjuk a gyerekeket és fiatalokat a szüleikkel együtt a vecsernyére 17 órára, majd ezt követően elkészítjük családonként az adventi koszorúinkat, melyeket az adventi napokon közös vagy egyéni imáink közben meggyújhatunk.

Az adventi koszorúk elkészítéséhez kérek mindenkit, hogy a hozzávalókat mindenki hozza magával.

(Ezt azért emeltem itt ki, mert nem tudom, ki, milyet, miből szeretne készíteni.)

A youtube-on és a google képkeresőben találunk mindenféle (egyszerűbb, összetettebb, kis vagy sok anyagigényű) adventi koszorút, válasszuk ki, hogy milyet szeretnénk és közösen elkészítjük, segítünk egymásnak, esetleg ötleteinket megosztjuk, és persze közös lesz az együtt imádkozás és együttes munka öröme.

Itt egy link a görögkatolikus adventi koszorúkhoz a google képkeresőhöz

és itt egy másik a youtube-on. 

Kreatívabbak és idegen nyelven is beszélők sok-sok ötletet találhatnak még a világhálón.

Jó keresgélést, és holnap este (november 17.) találkozunk a vecsernyén 17 órakor.

Tavalyról egy kis emlék:

Adventi program a Szentjánosbogárral

Szombaton, november 23-án ismét Szentjánosbogár klubnapot tartunk, mint minden hónapban.

A szokásos játékos tanulós együttlét témája az advent lesz:

* Mi az advent?

* Mit várunk? Mire várunk? Kire várunk?

* Hogyan készülhetünk jól a Karácsonyra?

* Mitől lesz szép a Karácsonyunk?

Ezek és sok érdekes kérdés lesz még terítéken.

Meglepetés játékok és kézműves foglalkozások segítségével mélyítjük el a tanultakat.

Várunk szombaton 10-re.

adventi meghivo sztjb

Mit hozz magaddal? Amit máskor is:

* nyitott szívet

* jó kedvet

* egy görögkatolikus fiatal ismerősödet

* kisollót és papírragasztót (ha van).

Advent Úrjövet és Várakozás

 

 

"Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. (…) Ha, teszem azt, délután négykor érkezel, már három órakor elkezdek boldog lenni. Amint halad az idő, egyre boldogabb leszek. Négy órakor már izgulok és nyugtalankodom; felfedezem a boldogság árát! De ha meghatározatlan időben, bármikor jössz, sohasem fogom tudni, melyik órában öltöztessem ünneplőbe a szívemet…" (Exupery: A kisherceg)

 

 

Mi tudjuk, hogy lmikor érkezik a Vendég, Akit várunk. Minden évben ugyanabban az időben jön hozzánk. Nagyon várjuk Őt, gyermekek és felnőttek egyaránt, és készülődünk, igyekszünk a kisherceghez hasonlóan ünneplőbe öltöztetni a szívünket. Negyven nap áll a rendelkezésünkre. Minél inkább felkészülünk, annál fényesebb lesz a Karácsonyunk, a kis Jézus születése, a kis Jézus érkezése.

A templomban már gyújtásra várnak az adventi gyertyák.

Vasárnapról vasárnapra gyúlnak és növekszik a fény, és végül eljön a világ Világossága.