Keresztelő Szent János Születése

Görögkatolikus Templom

Page 3 of 3

Habemus Papam! Van Pápánk!

2013. március 13-án este hét óra után pár perccel fehér füst szállt fel a Sixtus kápolna kéményéből, jelezvén, hogy a bíborosok testülete megválasztotta az új pápát.

Róma új püspöke, a Katolikus Egyház új vezetője, Péter utóda az argentin jezsuita Jorge Mario Bergoglio, eddigi Buenos Aires-i érsek, aki a Ferenc pápai nevet választotta Assziszi Szent Ferenc iránti tisztelete miatt.

I Ferenc pápa

Tarts meg, Isten, szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját!

Nagyböjt 3. vasárnapja – a templomhelyszentelés évfordulója

A keleti rítusú görögkatolikus egyházunk nagyböjt 3. vasárnapján a Szent Keresztet helyezi ki minden évben elénk. A nagyböjt 40 napjának közepén egy hétig mint száraz sivatagban az árnyékot nyújtó lombos fa, úgy pihen meg a keresztény a kereszt árnyékában, belőle erőt merítve a további lelki küzdelemhez.

Egyházközségünk ezen kívül ezen a vasárnapon emlékezik meg arról, hogy 2010-ben, ezen a vasárnapon tettük le a templom alapkövét és alapító okiratát a kereszt tövébe, amelyet zarándoklatban hoztunk el a Szent Miklós templomból.

Idézzük fel ezt a zarándoklatot képekben:

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.100592356770136.1334.100004581151468&type=1&l=64bff2fcee

Az idei évben is ünnepélyesen megemlékezünk erről az eseményről a templomban, a szokott időpontban, vasárnap 10.30-tól kezdődő Szent Bazil Liturgia keretében.

keresztLelki előkészület gyanánt vegyünk részt a péntek esti Előszenteltek Liturgiáján (péntek 18.00 óra), és szombaton az előesti alkonyati istentiszteleten (szombat 18.00 óra).

Ünnepeljünk együtt vasárnap testben és lélekben Krisztus háromágú keresztje árnyékában.

 

Farsangi bál

Egyházközségünk 2013. február 9-én farsangi jótékonysági bált szervez.

A részleteket a plakátról le lehet olvasni.

báli plakát

FIGYELEM! A jelentkezési határidő febuár 5!

A bál az étteremben 19 órakor kezdődik, előtte 18 órától a görögkatolikus résztvevőkkel előesti alkonyati istintiszteletet végzünk a Keresztelő Szent János születése templomban (B-dul Closca 1-3.), s aztán megyünk át az étterembe.

Azt írja a plakáton, hogy jelmez nem kötelező, mert azokat az összegeket, amelyeket jelmezekre költenénk felajánlhatjuk a Szent János templom javára. A bál jótékonysági jellege ne riasszon meg senkit sem. Aki csak bálozni szeretne eljönni, azokat is szívesen látjuk.

“Isten a jókedvű adakozót szereti”. (2Kor 9,7b) – ezt mondja Pál apostol.

Adományainkkal és reményeink szerinti báli jó hangulatunkkal Isten szeretetét fogjuk elnyerni.

Jegyekért és további információkért hívjanak minket a plakáton szereplő számokon.

 

Támogatóink:

Royal Team

Royal Team zenekar

attifoto

Atti fotó

Székely ZsoltSugár

          Székely Zsolt        és             Sugár

Médiatámogatóink a: City Radio logo és a Friss Ujsag

Tombola nyereményeinket felajánlotta a GEMELLI pizzéria, étterem és gyorsbüfé:

Gemelli

 

Parókia alapítás és beiktatás

Örvendezzetek az Úrnak minden föld

2012. november 11-én a szatmárnémeti magyar görögkatolikusok számára valóban emlékezetes és többszörösen is ünnepélyes hangulatú nap volt.
Az ünnepre való várakozás régen megkezdődött. Kezdhetnénk úgy is, mint a meséket: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy… lehetőség, hogy a Szamos bal partján élő magyar ajkú görögkatolikusoknak is legyen templomuk. Ez a lehetőség 2007-ben adatott meg, amikor a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal pályázatra bocsátotta a városban lévő leszerelt, már nem működő kazánházakat. Akkor id. Pallai Béla parókus atya és az akkori Egyháztanács elhatározta, hogy mi is pályázunk. Felülről jövő segítséggel és Istennek jóindalatú teremtményei közbenjárására sikerült is megnyernünk a sok pályázó ellenére az épületet és a következő évben megkezdődtek az átalakítási munkálatok.
Előbb a volt kazánház maradékait és a benne lakó hajléktalanok által felgyűjtött szemetet kellett eltakarítani.
Aztán le lehetett önteni a templom alapját. A falak tartópillérei és a tetőszerkezet megmaradt, a falakat újrarakták téglából, a tetőről a régi szigetelést és a sok év szemetét letakarították, új borítást, és három, a templom természetes megvilágítását adó tetőablak került fel a tetőre.

A templomban ekkor már évente kétszer imádkozni is tudtunk. Ez a két alkalom: a kereszthódoló vasárnap – ez azért jelentős, mert 2010-ben ezen a napon helyeztük el a templomot jelölő háromágú keresztet, a másik ünnep a templom leendő címünnepe, Keresztelő Szent János születése. Ezen két ünnepen 2010 óta minden évben az éppen aktuális állapotában együtt imádkozott a közösség azért, hogy a kőből épült templom mihamarabb kész legyen.
2012-ben a templomunk annyira kész lett, hogy méltósággal lehetett benne isteni szolgálatokat végezni: a templom belülről ki lett vakolva, a gerendák közötti szögletes teret gipszkarton ívek lágyítják, hőszigetelő ablakok és ajtók vannak a templomon, és a külső szigetelés is elkészült.
Június 24-e után minden nap volt liturgia a templomban, és id. Pallai Béla c. esperes parókus atya kezdeményezésére a hívek kérelmezték, hogy templomunk és közösségünk önállóvá váljon. Ezt a kérelmet elfogadva alapította meg Nm. és Ft. Vasile Bizau megyés
főpásztorunk a Keresztelő Szent János születése görögkatolikus parókiát 2012. október 26-án, Szent Demeter ünnepén és nevezett ki ezen egyházközség vezetőjévé.
2012. november 11-e így tehát a Szatmári Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület ünnepe volt, mert új taggal gazdagodott az esperesség, ezért a kerület papsága is megtisztelt minket jelenlétével.
Ünnep volt a Szamos bal partján élő magyar görögkatolikusoknak is, hiszen saját, önálló parókiát és templomot kaptak, ahol szerető és gondoskodó Istenünket őseink hagyományait követve imádhatják.
S ünnep volt nekem is, hiszen új feladatot és új lehetőséget kaptam Istentől és püspök úrtól azáltal, hogy e közösség lelki atyjává nevezett ki.


Templomunk még nem teljesen kész, ha a falak állnak is: hiányzik a fűtés, a világítás egy része, a templom belső festése, egy ikonosztázion és templomi bútorzat. Idővel ezek is meglesznek, de a lelkek temploma, az Isten népe, a szent közösség is vele együtt kell épüljön, javuljon, szépüljön. A valóban magasztos hangulatú ünnep lelki élményéből merítsünk erőt a hétköznapok előttünk álló feladataira!
Istennek Legyen Hála!

Stan Zsolt, parókiai adminisztrátor


Az ünnepről készült fényképeket a facebook oldalunkon lehet megtekinteni.

Az Istenszülő templombavezetése

"Ma van első jelensége az Isten boldogító kegyelmének, és hirdetése az emberek üdvösségének;

az Isten hajlékában nyilván megjelen a Szűz, és Krisztus megjelenését mindenkinek előre hirdeti."

(A nap tropárjából)

 

"VII. 1. A gyermek fölött pedig hónap múlt hónap után: lassan kétéves lett.
– Vigyük őt az Úr templomába – javasolta akkor Joachim. – Teljesítsük ígéretünket, melyet születésekor tettünk, hogy a Mindenható valami bajt ne küldjön ránk, ajándékunkat vissza ne utasítsa!
– Várjunk, míg hároméves nem lesz – vetette ellen Anna. – Hogy ne függjön annyira apjától vagy anyjától.
– Várjunk – egyezett bele Joachim.
VII. 2. Mikor aztán a gyermek hároméves lett, Joachim elhatározta magát:
– Hívjuk a zsidók szeplőtelen leányait, mindegyik fogjon mécsest és tartsa magasra, s lobogva égjenek a mécsesek, nehogy hátat fordítson a leány, nehogy visszahúzza őt a szíve, el az Úr templomától!
Így is cselekedtek, mígnem felértek az Úr templomához. Ott a pap fogadta Máriát, csókkal és áldó köszöntéssel:
– Felmagasztalta az Úristen a te nevedet minden nemzedék előtt, és az idők teljességében általad fogja Izrael fiai elé tárni a megváltást!
VII. 3. Azzal leültette volna az oltár harmadik lépcsőjére. Az Úristen azonban kiárasztotta kegyelmét Máriára, aki kis lábaival nyomban táncra perdült – és Izrael egész háza a szívébe zárta őt. VIII. 1. Szülei tehát elindultak hazafelé, s közben csodálattal és hálával eltelten dicsőítették a Mindenható Istent, hogy leányuk nem menekült vissza hozzájuk. Mária pedig ezentúl a templomban élt, mint galamb a fészkén, eledelét egy angyal kezéből kapta".
(Részlet a Jakab protoevangéliumból)

Advent Úrjövet és Várakozás

 

 

"Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. (…) Ha, teszem azt, délután négykor érkezel, már három órakor elkezdek boldog lenni. Amint halad az idő, egyre boldogabb leszek. Négy órakor már izgulok és nyugtalankodom; felfedezem a boldogság árát! De ha meghatározatlan időben, bármikor jössz, sohasem fogom tudni, melyik órában öltöztessem ünneplőbe a szívemet…" (Exupery: A kisherceg)

 

 

Mi tudjuk, hogy lmikor érkezik a Vendég, Akit várunk. Minden évben ugyanabban az időben jön hozzánk. Nagyon várjuk Őt, gyermekek és felnőttek egyaránt, és készülődünk, igyekszünk a kisherceghez hasonlóan ünneplőbe öltöztetni a szívünket. Negyven nap áll a rendelkezésünkre. Minél inkább felkészülünk, annál fényesebb lesz a Karácsonyunk, a kis Jézus születése, a kis Jézus érkezése.

A templomban már gyújtásra várnak az adventi gyertyák.

Vasárnapról vasárnapra gyúlnak és növekszik a fény, és végül eljön a világ Világossága.

Newer posts »