2013. május 26-án, Mindenszentek vasárnapján, templomunkban nyolc gyermek járult első szentáldozáshoz.
A napi evangélium szerint Jézus barátainak nevezi az apostolokat.
A Szent Liturgián arról elmélkedtünk, hogy Jézus szolgájának lenni is nagy kitüntetés. Nagy dolog egy államfő vagy más hatalommal, ranggal, vagyonnal rendelkező ember szolgájának is lenni, hát még Jézusnak, akinek hatalma van az élet és a halál, minden teremtett valóság fölött, rangja az Istenfiúság és Istenség, tulajdona az egész látható és láthatatlan világ. És Ő, a legnagyobb Úr, nem szolgákként kezel minket, hanem barátaivá fogad. Az első szentáldozáskor a Vele, a feltámadott Jézus Krisztussal való bensőséges egyesülés által nevezte barátainak a nyolc fiatalt.
Ugyanakkor meghívta az elsőáldozókat és a velük együtt levőket arra, hogy igazi barátai legyünk. A szentek, akiket ezen a napon ünnepeltünk, megtanítják nekünk, hogy mit jelent emberi oldalról megközelítve Krisztus barátainak lenni, Istent szeretni, parancsainak engedelmeskedni, a szentség útján járni.
A Keresztelő Szent János születése görögkatolikus templom közössége együtt imádkozott azért, hogy az elsőáldozók valódi és igaz barátai legyenek Jézusnak.