Gyakran olvasom a facebook oldalakon gyermekek szüleitől “x. hónaposak” vagy “y évesek vagyunk”.
Az édesanyák így azonosulnak gyermekeikkel, “vagyunk” – mondják ők, pedig gyermekük annyi hónapos illetve éves.
A mi bejegyzésünk azonban nem anyáskodó, hiszen parókiánk közösségéről van szó, természetes a többes szám egyes személy: mi, a Kereszetelő Szent János Görögkatolikus Parókia, 2 évesek vagyunk 2014-ben, október 26-án.
S minthogy a közösség ünnepli második életévét, közösen is ünnepeljük azt meg. Közös imádsággal, közös mulatsággal.
Az ünnepi rendünk ezen a napon a következő lesz:
9:00 Paraklisz a templomban – kérve az Istenanya oltalmát és pártfogását egyházközségünk életére
10:00 Ünnepi hálaadó Szent Liturgia – Istennek adunk hálát az eltelt két évért
12:00 Reménység Központban (Rosetti utcán) zenés születésnapi ünnepség.
Az imádságos programokra mindenkit, az egész görögkatolikus közösséget várjuk szeretettel.
A program másik felére is mindenkit várunk, de a jelentkezés sorrendjében és korlátozott számban tudunk csak együtt ünnepelni, max. 70 fő. Erre tehát mielőbb, de legkésőbb október 20-ig lehet jelentkezni személyesen a parókián vagy telefonon. Az ebéd és a terembér együttesen 25 RON/fő. Italt mindenki hoz magával, a zenét Ratiu János biztosítja.